Bret Easton Ellis Amerikai psycho című könyve 1991-ben jelent meg. Generációja egyik legfontosabb írójának tartják a szerzőt. Híressé, vagy inkább hírhedtté tette ez a könyv – amely a legnagyobb sikert hozta összes műve közül. Ám kapott érte hideget-meleget.

Eredeti nyelv: angol (amerikai).

Miről szól az Amerikai psycho?

Téma: egy pszichopata sorozatgyilkos napjairól szól. A gyilkoláson kívül alig történik valami benne.

A gyilkosságokat nem valamilyen haszon érdekében követi el a főhős. Még csak nem is az ölés vágya az elsődleges hajtóerő, hanem a kínzás, azaz szenvedést akar okozni. Az áldozatok nem simán meghalnak – kínhalált halnak. Méghozzá nagyon durva módokon.

Cím: utal a pszichopata főhősre és a helyszínre (ill. kultúrkörre).

Helyszín: Wall Street, Manhattan (amerikai nagyvárosi történet).

Idő: az 1980-as években vagyunk. (Ez valójában kortárs történet – akkor játszódik, amikor írták.) Saját korát ábrázolja a szerző, sok akkor aktuális névvel, amit Amerikában mindenki ismert a 80-as években a popkultúrában.

Az Amerikai psycho jellemzői

Korábrázolás: felbukkannak az 1980-as évek Amerikájának ismert személyiségei – említés szintjén. (Érdekesség, hogy többször is előkerül Donald Trump neve, aki – mint tudjuk –, 2017-ben amerikai elnök lett. A 80-as években azonban még nem volt közéleti szereplő, csak üzletember, de már ismert személy. Akkori felesége, Ivana Trump iránt csodálattal viseltetik a főszereplő.) Szó esik még Oprah-ról, aki Magyarországon nem ismert amerikai tévés személyiség.

A felbukkanó nevek többsége nálunk nem volt a köztudatban a 80-as, 90-es években. Talán az ezredforduló után párat megismerhettünk amerikai sorozatokból. Szóval az átlagos magyar olvasónak a nevek többsége semmit nem mond. Aki mélyebben ismeri az amerikai kultúrát, talán annak igen.

A technikai fejlődés szintje is jellemzi a korszakot. Az 1980-as évek a videokölcsönzők kora volt Amerikában. Itthon ez az időszak talán inkább a 90-es évekre tehető (a rendszerváltás előtt keveseknek volt videomagnójuk.) A főhős gyakran vesz ki és visz vissza videokazettákat. (Érdekes, ahogy ezt ürügyként használja. Ha vissza akar utasítani egy meghívást, szinte mindig azzal hárítja el, hogy vissza kell vinnie egy videokazettát.) Telefonból pedig még csak vonalas készülékek voltak akkor. A technika csúcsa a hi-fi és a walkman volt.

Társadalmi háttér: a 80-as évek amerikai társadalmából ábrázol egy szeletet. Megismerhetjük a luxuséletet élő gazdag fiatalok – üres – világát. Nem dolgoznak (bár a látszat kedvéért van irodájuk), semmittevésből és szórakozásból állnak a napjaik.

Bateman, a főhős gyakran panaszkodik unalomra. Rettentően unatkozik – talán ezért csinál egyre durvább dolgokat.

Kulturális háttér: megjelennek a gazdagok világának kellékei. Sok márkanév szerepel a regény szövegében, főleg méregdrága ruhamárkák (Armani, Gucci stb.). És más luxuscikkek (műszaki boltok árui, különleges ételek, italok, dohánymárkák, drogok stb.) tűnnek fel. Olvasni is fárasztó – hacsak valakit nem kifejezetten ez érdekel.

Minden, amit a szereplők használnak, méregdrága. A pénzes fiataloknak ugyanis nemcsak a minőség számít – az ár is fontos. (Ha valami olcsó, akkor nem jó, mert olcsó.)

Vendéglátóipari helyek – vendéglők, éttermek – is az életük színterei. Gondolkodásmódjukat azért jól jelzi az, hogy mi a népszerű köztük. Ha egy helyen megfordult egy ismert személy (pl. Donald Trump evett egy étteremben), akkor az a hely nem lehet rossz. Bateman barátai gyakran érvelnek egy hely mellett azzal, hogy Trump (vagy más híresség) is ott eszik.

Előadásmód: E/1. személy. Ettől már eleve átélhetőbb, közelebb hozza az olvasóhoz. Ráadásul jelen időben van megírva, amitől intenzívebben hat. (Olyan érzést kelt, mintha most, ebben a pillanatban játszódna.)

Ez az E/1. meggyötri az olvasót. Olyan főhőssel kell azonosulnunk, akit az életben messze elkerülnénk. Egy pszichopatával, akinek a gondolatait és tetteit kínszenvedés olvasni!

Nézőpont: mindent Pat Bateman szemével látunk. Csak az ő gondolatait, érzéseit ismerjük meg, senki másét. (Be vagyunk zárva egy pszichopata elméjébe.)

A nézőpont lehet a felelős azért, hogy a gyilkosságok keltette hatást nem ismerjük. Egyszerűen hiányzik a könyvből a felháborodás, amit ezek az esetek valószínűleg keltettek. Igaz, aztán feltűnik egy magánnyomozó, aztán később Bateman úgy érzi, követik.

Szóval azért értesülünk róla, hogy keresi a rendőrség. De mi csak a főhős érzésvilágát ismerjük – abba vagyunk bezárva. Mást nem tudunk, csak amit ő.

Leginkább azon ütköztem meg, hogy mennyire hiányzik a rémtettek okozta zaklatottság ábrázolása. Bateman úgy követi el ezeket, mintha természetes lenne – ő szinte magától értetődőnek veszi. Más szereplők véleményét pedig nem ismerjük meg. Ettől lesz a regény világa olyan eltorzult.

Világkép: kiábrándító, kiüresedett, primitív világot ábrázol. Beteges és perverz.

Nyelvezet: beszélt köznyelv. (Ennek megfelelő vulgaritással.)

Az Amerikai psycho szereplői

Patrick (Pat) Bateman: a főhősünk, aki igazi pszichopata. (Teljesen illik rá a cím!)

26 éves, gazdag és jóképű. Teste kidolgozott – de felszínes, üres lelkű figura. Legjobban ahhoz ért, milyen alkalomra milyen ruha való, ebben a barátainak ő ad tanácsot. Ezen kívül semmihez nem ért, semmit nem csinál.

Nincs foglalkozása sem. Az irodába csak azért jár be, hogy járjon valahova. A pénzét nem ő maga kereste – beleszületett a gazdagságba.

Semmi más nem érdekli, csak a külseje és a szex. (Gyakran a szex fordul át gyilkolásba.) Csak a kinézetével foglalkozik (jól áll-e haja stb.), és másokat is a külsejük alapján ítél meg (pl. egy 28 éves nő neki már túl öreg a szexhez).

Többnyire nőket öl. A csinosakat előtte megerőszakolja, a csúnyákat szimplán agyonveri. Férfi és gyerek áldozata is van, de a legtöbb áldozat csinos, fiatal lány, akikkel előtte lefekszik.

Sokszor olyan nőket hív, akiknek fizet a szexért. Egyszerre kettőt is. (Ezek vagy hivatásos escortok, vagy szegénynegyedekben élő lányok, akik egy százasért bármire kaphatók.)

Nem személyes bosszúvágy vagy gyűlölet hajtja (áldozatai között kevés olyan van, akit ismer). Nem gyűlöli azokat, akiket megöl – legtöbbször találomra kiválasztott idegenek az áldozatai.

Eleinte még tervez, aztán egyre több az alkalom szülte gyilkosság (pl. az állatkertben meggyilkolt kisfiú – utána hősünk megállapítja, hogy gyereket ölni nem okoz akkora kielégülést. Olyanokat szeret ölni, akik már elértek valamit és szép jövő állt volna előttük. Azaz a legígéretesebb életszakaszban szereti kioltani az életet.)

Gyilkolás előtt és közben feltrancsírozza az áldozat testét, mert élvezi a szenvedés látványát. Ez részletezve is van, ezért felkavaró olvasni (sőt, gyomorforgató).

A kínzás, az erőszak és a gyilkolás után egyszerűen elsétál. Nincs lelkifurdalása egyszer sem – nem foglalkozik tovább az üggyel. Amikor megöl valakit, akkor kiélvezi, utána nem gondol rá.

Nem mindig öl, néha csak megver, megkínoz embereket, olykor állatokat. Ezeket az áldozatokat is véletlenszerűen választja ki. Gyakran választ elesett, kiszolgáltatott helyzetben levő embereket (hajléktalanokat stb.). Ezek könnyű prédák neki.

A legmegdöbbentőbb, amikor a napi tevékenységei felsorolásába van beillesztve egy ilyen eset. Mondjuk: elmentem XY étterembe, visszavittem egy videokazettát, sétáltam XY parkban, és halálra kínoztam egy kiskutyát, amit egy állatkereskedésben vettem. Valahogy így. Batemannek az emberek (vagy állatok) megkínzása olyan, mint a reggeli fogmosás. Magától értetődő, természetes, szinte rutinművelet. Különösebb figyelmet nem érdemlő, átlagos napirendi pont. És úgy mondja el, mintha azt mesélné, mit evett reggelire. Az olvasó meghökken, és csak kapkodja a fejét – alig hiszi el, amit olvas.

Bateman nem fél elkövetni ezeket a dolgokat, még a lebukástól is csak mérsékelten tart. Idővel egyre vakmerőbb lesz. Annyira, hogy a saját lakásában öl, sőt, le is filmezi a gyilkosságokat. (Van, hogy az egyik áldozattal megnézeti a másik áldozat kínhalálát.) Az áldozatok kiválasztásában is egyre vakmerőbb lesz. A vége felé már olyat is megöl, akit ismer (aki köthető az ő személyéhez).

Kicsit olyan szerepe van a gyilkosságnak az életében, mintha drog lenne. (Valódi drogot is fogyaszt, de attól nem válik függővé, a gyilkolástól azonban igen.)

A hatásmechanizmus hasonló – egyre nagyobb dózis kell, hogy kielégülést okozzon. Az elején még a puszta ölés is elég. Később ez már nem ad elég élvezetet neki, ezért egyre perverzebb dolgokat talál ki. Ahogy haladunk előre az időben, egyre extrémebb és borzalmasabb kínhalált kell halniuk az áldozatoknak, hogy a főhős kielégüljön.

Bateman teljesen üres figura – ő maga és az élete is üres. Nincs személyisége és lelke sem. Alakja a kiüresedést, elértéktelenedést szimbolizálja.

Valószínűleg a hiányzó tartalmat keresi az életben. Merthogy nincs tartalma az életének. Nincs értelmes célja, nincs jövőképe, nincsenek érzelmei. Nem kötődik igazán senkihez. A barátait se szereti igazán, és a barátnőjét se. Nincs valódi, őszinte kapcsolata senkivel. A családja soha eszébe se jut (mintha nem is lennének szülei – pedig apjától kapta a céget, amit vezet).

Nem ismeri a pénz értékét (sosem kellett megdolgoznia érte). Nincs erőfeszítés az életében, így sikerélménye se lehet. Egy merő unalom az élete. Azt csinálhat, amit akar, erre ő semmi értelmeset nem csinál. Egyik szórakozóhelyről ki, a másikba be, otthon pedig tévét néz.

A lelkében, életében tátongó űrt a legpusztítóbb ösztönök kiélésével próbálja betölteni.

Evelyn: Pat barátnője. Tökéletes testű lány, de felszínes, hisztis, és nagyon buta. Elkényeztetett és gazdag, tipikus plázacica. Őt is csak a külseje érdekli, és apróságok miatt nyafog (amiket nagy dolgoknak képzel).

Úgy jár együtt Batemannel, hogy fogalma sincs, ki ő. Egyáltalán nem ismeri a pasiját. Egyszer se tűnik fel neki, hogy valami nem stimmel. Persze, amúgy se nagy emberismerő – és úgy általában is az ismeretek hiányával küzd. Nagyon együgyűcske, nagyon korlátolt. A szép külsőn és a pénzen kívül nincs semmije.

Egyéb szereplők: a többi szereplő is ennek a baráti társaságnak a tagja. Mind olyanok, mint Pat és Evelyn. Csak azzal vannak elfoglalva, milyen márkás ruhákat viselnek, és mit viselnek mások. Életük legnagyobb problémája, hogy milyen drága éttermekbe, klubokba, bárokba akarnak bejutni és ott mit fogyasztanak.

Szimpatikus szereplő gyakorlatilag nincs is – én legalábbis nagyon idegesítőnek találtam mindet. Az áldozatokat meg nem ismerjük meg annyira, hogy túl nagy rokonszenvet tápláljunk. (Megint csak utalnék a nézőpontra – Bateman szemszögéből látunk mindenkit.) Maga a főszereplő a leggázabb az összes figura közül, de a barátai is problematikusak.

Az Amerikai psycho története

Cselekménybonyolítás: maga a történet nagyon halovány. A kínzások és gyilkosságok részletes leírásán túl alig történik valami.

Van viszont rengeteg semmitmondó párbeszéd. (Ezek nyilván szándékosak – a szereplők lelkivilágát hivatottak jellemezni.) E dialógusok középpontjában az áll, hogy hova menjünk, mit igyunk, milyen ruha van rajtunk – iszonyú fárasztó egy idő után. De tényleg ez megy végig. Semmi más nem történik, csak a szórakozás és a szórakozások szervezése. Olykor keresztbeszerveznek, na, olyankor még fárasztóbb olvasni.

A könyv fő eseménye a halálra kínzások sorozata. Ezek a részek viszont gyakorlatilag olvashatatlanok. Nagyon erős gyomor kell hozzájuk.

Szerkezet: jól fel van építve. Érezhető, ahogy egyre vakmerőbb lesz a főhős. Először csak egy hajléktalant ver meg az utcán, aztán már felcsalja a lakásába az áldozatokat. Végül már olyat is megöl, akit ismer. Idővel a kínzások és gyilkosságok módja is változik. Egyre durvább és ocsmányabb dolgokat eszel ki a főhős. Erre a fokozásra épül a regény szerkezete.

Az Amerikai psycho irodalmi értékei

Pozitívumok: irónia. Ha van benne irodalmi érték, ez az. Olykor már kínosan nevetséges szituk is vannak.

Például amikor ezek a gazdag fiúkák képtelenek eldönteni, hogy melyik étterembe menjenek. Órákon át erről vitatkoznak telefonon. Közben olyan időpontokat mondanak le, amiket le sem foglaltak, a barátnőiket meg olyan helyre hívják, ahova el se mennek, mert másik hely mellett döntenek. Szóval röhejes (mondjuk nekem inkább fárasztó volt, mint mulatságos).

Az is fura, hogy ezt az idétlenkedést Amerikában férfiak csinálják. Magyarországon maximum egy szőke nős viccbe férne bele. Az angol irodalomban meg legfeljebb egy Bridget Jones karakterébe. Iszonyú gáz.

Mondanivaló: az ember tudni akarja, miért szenved egy könyvvel, így hát próbáltam mondanivalót keresni benne. Mi lehet az üzenete ezzel a szerzőnek? Az, hogy ilyen beteg az amerikai társadalom? Rossz irányba megy az amerikai társadalom? Felszínes, üres az amerikai gazdagok élete?

Valahol azt olvastam, és egyetértek vele, hogy az író az amerikai társadalom és kultúra mentálhigiénés állapotáról próbál közölni valamit. Hát, finoman szólva aggasztó. Egy olyan világot ír le, amelyben az ártatlanok és a védtelenek nincsenek többé biztonságban. És a helyzet a 80-as évek óta feltehetőleg nem javult, inkább romlott.

Az Amerikai psycho kritikája, vélemények

Élmény: ezt a szót inkább tegyük idézőjelbe. Van hatása, méghozzá zsigeri hatása – más kérdés, hogy ez a hatás negatív.

Én nem bírtam végig elolvasni (ezt becsületesen bevallom). Egy idő után túl sok volt, felfordult tőle a gyomrom. Ezt szó szerint kell érteni (alig bírtam legyűrni az ebédemet, és féltem, hogy visszajön).

Főhősünk, Bateman aprólékosan elmeséli, hogyan kínozta meg az áldozatait. Tűket szurkál a kezükbe, kinyomja a szemüket, fúróval szétroncsolja az ajkukat, fogaikat, savat önt az ölükre stb. Ezt addig csinálja, míg bele nem halnak a szenvedésbe.

Van olyan lány, akinek kitépi a karját és saját karcsontjával veri szét a fejét. Olyan is van, akinek levágja a fejét, és a szájüregen keresztül közösül a hulla fejével. Ami már egyenesen nekrofília. Szóval a legválogatottabb perverzitások vannak benne.

Azért azt elmondom, melyik volt az a pont, ahol besokalltam. Annál a résznél, amikor hősünk egy élő patkányt nyom be egy félholtra vert lány vaginájába. A patkányt öt napig éheztette előtte, és végignézi, ahogy a kiéhezett állat mozog a lány alhasában. A végén a patkány kijön felül véresen.

Akinek csak egészen kicsi képzelőereje van, ettől a jelenettől biztosan hányingert kap. Ráadásul nagyon aprólékosan, részletesen írja le.

Ha valaki végig bírta olvasni, mondja el, mi lett a vége. Mert én abbahagytam és soha többé nem folytattam. Torkig lettem vele, mert testi-lelki rossz közérzetet okozott. Általában csak akkor hagyok félbe egy történetet, ha nagyon unalmas, de ezt azért hagytam ott, mert nem volt hozzá gyomrom. Így még nem jártam.

Értékelés: ha azt mondom, hogy nekem nem tetszett, finoman fogalmazok. Az olvasó ugyanúgy szenved, mint Bateman áldozatai. Halálunalmas a sztori. A kínzások és a perverz szex pedig gyomorforgatóak. Talán van benne irodalmi érték, ha az ember megérti, mit akart a szerző. Élvezeti értéke viszont egyáltalán nincs (bár ez ízlés dolga…).

Fogadtatás: amikor megjelent az Amerikai psycho, botrányt keltett (ami nem csoda). Először ki se akarták adni. Az eredeti kiadó visszakozott, elállt a publikálási szándékától (pedig már jelentős előleget is kifizetett a szerzőnek). Amikor mégis kijött a könyv, voltak kritikusok, akik a betiltását követelték. A szerző még halálos fenyegetéseket is kapott.

Irodalmi jelentősége: minden idők egyik legradikálisabb amerikai nagyregénye.

Kinek érdemes elolvasnia?

Korhatár (kinek ajánlott): szigorúan csak 18 év felettieknek. Sőt, én felső korhatárt is szabnék. Mondjuk 60 év felett, főleg ha valakinek gyengék az idegei, rossz a szíve, vagy félelemre, depresszióra hajlamos, kerülje ezt a könyvet.

Ennyi ocsmányságot senki nem tud úgy végigolvasni, hogy ne érezzen még enyhe undort sem. Aki vágyik erre az érzésre, csak annak ajánlott.

Az Amerikai psycho adaptációi, hasonló könyvek

Hasonló könyvek: nem tudok hasonlót. Egyetlen dologban emlékeztet A szürke ötven árnyalata c. regénysorozatra. Mindkettőnek jót tenne, ha kihúznánk belőle sok – fölösleges – perverz jelenetet. De míg a „szürke” esetében a csonkítás után kapnánk egy jóval rövidebb, de normális történetet, addig itt a nagy semmit kapnánk. Egy rettentően üres élet és üres figura áll a középpontban, és nem volna történet. Ugyanis ez az üresség a könyv mondanivalója.

Filmadaptáció: az ezredfordulón megfilmesítették ugyanezzel a címmel. A film mostanra már kultikusnak számít.