Jegyzetünk előző részében azzal foglalkoztunk, honnan jönnek az ötletek, mik lehetnek témaforrások, és hogyan alakítsuk át a valós eseményeket fikcióvá. Most azzal foglalkozunk, mik az írás szempontjából fontos dolgok, és mely tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy tényleg íróvá váljunk.

Az írás szempontjából fontos dolgok

Szorgalom. A kitalált történetet meg is kell írni, és kevesen vannak, akik elég kitartóak ehhez. Inkább legyen valaki ügyetlen, de szorgalmas író, mint tehetséges, de lusta, mert a szorgos szerzők esélyei jobbak. A kreativitás és az inspiráció is szerepet játszik, de a lényeg a munkabírásban rejlik.

Gyakorlás. Gyakorlat teszi a mestert – a gyakorlás során annyit fejlődünk, hogy nekünk magunknak fel se tűnik. Egyszer, hónapok vagy évek múlva eljön egy pillanat, amikor minden átbillen, és a rossz szerzőből hirtelen jó szerző lesz.

Napirend (rendszeresség). Aki komolyan gondolja az írást, annak lehetőleg minden nap kell írnia. Az írást be kell illeszteni a napirendünkbe, mert ha csak akkor írunk, amikor időnk van, akkor előfordulhat, hogy egyáltalán nem írunk. Mindegy, hogy korán reggel vagy késő este tudunk jobban koncentrálni, lényeg a rendszeresség. Egy hét után ellenőrizzük, hogyan működött az időbeosztásunk, és ha kell, változtassunk rajta. Ha bevált, akkor ragaszkodjunk hozzá, és attól kezdve mindig tartsuk magunkat a kialakult napirendhez.

Önfegyelem. Az író legnagyobb erőssége az önfegyelem. A napi munkát akkor is el kell végezni, ha nem megy az írás. Lehet, hogy napi öt órán át próbálkozunk, és egyetlen mondatot se írunk – a feladatot akkor is elvégeztük. A prózaírás ugyanis nem olyan, mint a munka. Az, hogy tényleg írjunk, fontosabb, mint hogy milyen szöveg születik meg az adott idő alatt. Ha az eredmény nem lesz mestermű, akkor sem kell aggódnunk. Mert ami ma nem megy, az megy holnap – egyszer csak megszületnek azok a mondatok.

Helyszín. Fontos az írás helyszíne is: alkotni nem lehet akárhol. Olyan helyet kell választani, ami alkalmas az alkotásra. A legtöbb író igényli a magányt, míg mások a nyüzsgő köztereket vagy kávéházakat választják. Mindegy, csak olyan hely legyen, ami megfelel az adott személy igényeinek. Ha megvan a hely, mindig itt írjunk. Az állandó környezet legalább olyan alapvető szükséglete az írónak, mint a rendszeres időbeosztás.

Idő. Ideális esetben napi négy-öt órát kéne írni, de ha ez nem fér bele a napirendünkbe, akkor is legyen minden írásra szánt alkalom legalább egy óra. Ezt az időszakot dolgozzuk végig, és lehetőleg csak egy dolgot írjunk egyszerre.

Az író nemcsak akkor író, amikor éppen ír. Az írásra szentelt időnek két fajtája van:

• az írásnak szentelt idő (nem konkrétan írással töltött idő, ezért bárhol és bármikor sor kerülhet rá) – olyan idő, amikor az ember azon töpreng, amit éppen ír. Lehet gondolkodni a regényünkön mosogatás vagy étkezés közben, lényeg, hogy szenteljünk időt a történet fejben való kidolgozásának. A töprengés ugyanis fontos része az írói munkának, és általában az írás folyamatának legelején kerül rá sor. Kapcsolódnak hozzá írásos jellegű feladatok is: az ötleteket le kell jegyezni, kutatómunkát kell végezni stb.
• az írásra szentelt idő (ilyenkor születik meg a szöveg, vagyis amikor a gépnél ülünk) – a valóban írással töltött idő. Konkrétan az írásra akkor kerül sor, amikor az embernek már kialakult elképzelései vannak a megírandó történetről. Mire a géphez ülünk, már összegyűltek az ötletek, ezért könnyebben megy a munka (nem fordul elő, hogy az ember csak bámulja az üres képernyőt).

Írói válság kezelése. Előfordul, hogy az ember elakad, például nem tudja, hogyan fejezze be a történetet. Ilyenkor abba kell hagyni az agyalást, nem szabad aggódni. Rövid időre félre kell tenni a problémát és mással kell foglalkozni. Persze, miközben valami mást csinálunk, a kérdés ott motoszkál bennünk. Ahelyett, hogy a megoldás után kutatnánk, hagyni kell, hogy a megoldás találjon ránk. Minél jobban keressük, annál kevésbé találjuk, de ha nem keressük, akkor elő fog bukkanni valahonnan.

Ha az elalvás előtti pillanatban jut az eszünkbe, azonnal le kell jegyezni, mert reggel már nem fogunk rá emlékezni. Az is előfordul, hogy a hirtelen támadt ötlet felizgatja az embert, teljesen éber lesz, és nem tud elaludni. Ilyenkor legjobb, ha nekiáll írni.

Az író két énje. Minden írónak két énje van, pontosabban a sikeres írói munkához két énre van szüksége (mindkettő egyformán fontos és elengedhetetlen):

• a szellem szabadságát képviselő én, aki mindig mindent leír, és nem érdekli, mások mit gondolnak az írásairól – ezt az ént a munka korai szakaszában engedjük érvényesülni. Ő merül le a lelkünkbe és hozza felszínre annak minden kincsét.
• a szigorú szerkesztő, aki minden fölösleges szót kihúz, ellenőrzi a történet logikáját és kijavítja a helyesírási hibákat – ezt az ént akkor engedjük érvényesülni, amikor elkészül az első kézirat. Ő teszi fel a nehéz kérdéseket a történettel kapcsolatban, amiket az olvasó is feltenne.

Ez a két írói én egy ideig egymást váltja bennünk, de a munka vége felé már kizárólag a szigorú szerkesztő marad a porondon. Közben a szabad szellemű írói én már a következő regény ötletén töpreng.

Mesterségbeli tudás. Sok múlik rajta: emel a próza színvonalán és megkönnyíti a munkát. Ahhoz, hogy menjen az írás, el kell sajátítani azokat a praktikákat, amelyek biztosítják, hogy a megírt szöveg jó lesz. Akinek a mesterségbeli tudás a kisujjában van, az kevesebbet botlik.

Bárki képes elmesélni egy történetet, de mesterségbeli tudás nélkül a történet nem lesz jól elmesélve, azaz nem úgy lesz elmesélve, hogy ismeretlenek figyelmét is megragadja. Mindenki látott már széket, és össze is tud eszkábálni egy széket, ha nagyon akar – de billegni fog. Jó széket csak asztalosmester tud kifaragni, aki birtokában van a mesterségbeli tudásnak.

A működőképes próza szabályait nem egyetlen ember fektette le, hanem az idők folyamán kikristályosodott és megszilárdult alapelvekről van szó. (Egyik alapelv például: ne elmondjuk, hanem mutassuk meg.)

Persze, vannak írók, akik áthágják a szabályokat. Csakhogy a szabályokat ismerni kell ahhoz, hogy felrúghassuk őket. Az újítók is tisztában vannak a szabályokkal, és jó okkal szegik meg őket.

A merev szabálykövetés amúgy sem szerencsés, mert akkor a végeredmény egy iskolai fogalmazásra fog hasonlítani.

A mesterségbeli szabályokat könnyű elsajátítani, de nehéz megtanulni a kreatív alkalmazásukat. Olykor egy élet is kevés hozzá.

Olvasás. Olvassunk sokat és sokfélét, mert soha nem lehet tudni, melyik könyvben bukkanunk valami hasznosra, ami segít ellesni a mesterségbeli fogásokat.

Az írás mesterségbeli fogásait az 1920-as évekig nem oktatta senki. Az akkori írók elődeiktől lesték el a fogásokat. Tehát mielőtt írni kezdtek volna, olvastak, és értelmezték az olvasottakat. Akárcsak a festők, a mesterek műveinek tanulmányozása révén sajátították el a mesterségbeli tudást.

Nem árt klasszikusokat olvasni, de sokat tanulhatunk a sikerkönyvek szerzőitől is.

És nagyon fontos: a rossz könyvekből is lehet tanulni, nemcsak a jókból! Ha olyasmit olvasunk, ami nem érint meg minket, akkor mindig kérdezzünk rá ennek az okára! Mi hiányzik belőle? Miért nem hat ránk? Talán erőltetett? Nem hihető? Értelmetlen? Sokat tanulhatunk a nekünk nem tetsző történetekből, azaz más írók hibáiból.

De azért engedjünk teret az ízlésbeli különbségeknek is. Lehet, hogy unalmasnak találunk olyan könyvet, amely mindenki más szerint letehetetlen.

Bízzunk a saját ízlésünkben! Hiszen minden író olyan történetet akar írni, ami olvasóként neki magának is tetszene. Ehhez azonban rá kell jönni, hogy ami tetszik, az miért tetszik. Rá kell jönni, milyen mesterségbeli fogásokkal érte el a szerző azt a hatást, amivel sikerült megfognia minket. Azért kell rájönni, hogy aztán mi is alkalmazni tudjuk.

A cél persze nemcsak az, hogy nekünk magunknak tetsszen az, amit írunk. A cél az, hogy amit írunk, az lenyűgözzön másokat is. Képessé kell válnunk, hogy megnevettessük, izgalomban tartsuk, megríkassuk vagy elszórakoztassuk az olvasóinkat. Előfordul, hogy még az életüket is megváltoztatjuk. És mindezt pusztán szavak segítségével.

<< Előző rész: Az ötlet              Következő rész:  >>

A prózaírás fortélyai útmutató jegyzet tartalomjegyzéke  >>